A Hamlet után szabadon – a Twilight vízpróbája

In medias res – ez egy görög eredetű szó, azt jelenti: dolgok közepébe vágó kezdés. A fogalom az ókorban leginkább csak az élőbeszédre volt jellemző, a történet-elbeszélők a színházakban azonnal a lényegre tértek a nézők ízlése szerint.

1.    A Twilight tömegcikk. – Igen, az, kész jelenséggé nőtte ki magát. Talán már több a ’követője’, mint némelyik sztárnak, aki régóta a pályán van és lepakolt pár dolgot az asztalra. Ez a szép a szerelemben: egyetemes. Amikor kínaiban vásárolok ruhát, mindig az jut eszembe, amit néha sznobizmusból kijelentünk: tucatáru, holnap valószínű szembejön velem az utcán. Ezen viszont már rég túl vagyok: nem érdekel, mert rajtam úgyis másképp áll, nem vagyunk egyformák. Vagyis, a Twilightra kivetítve: nem bánom, ha olyanok olvassák, akiknek a helyesírásuk is kívánni valót hagy maga után, az a lényeg, hogy én megtaláltam benne önmagam.

Következő:

2.    Austen (=) Meyer? - Ki szereti, ha a testvéréhez hasonlítják? „Ő olyan szép, te miért nem vagy az?” Vagy: „Te olyan szép vagy! Ő miért nem az?” Brrr. Vannak testvéreim és nagyon szeretem mindkettejüket, ha dicsérik őket, dagad a mellem. Most nem erről beszélek: a testvérek is különbözhetnek, sőt! Azok különbözhetnek csak igazán. Van értelme az egyenlőségjelnek kettejük között? Nincs. Nem jó dolog a másik árnyékában élni, semmilyen módon sem. Itt jön a twilightos variációm: miért kellene a 21. században belekeverni ’Austent Meyerbe’? Más világot élünk, mások az igényeink. A polcomon jól megférnek egymás mellett a két írónő könyvei, még eddig nem vettem észre, hogy összevesztek volna. Hogy van-e irodalmi értéke ennek a vámpíros regénynek? Nem most fog elválni. Majd száz év múlva, mert ugyebár, a jó bornak is meg kell érnie.

3.  Arra, hogy nem Steph találta ki a vámpírokat. - Bizonyosan így van, DE általa váltak szerethetővé. Minden embernek van sötét oldala: mint a Holdnak. Jusson eszetekbe a Jin és a Jang egysége, vagy csak egyszerűen a vízé és a tűzé. Isten sem létezik ördög nélkül. A világot a ’két oldal egyensúlya’ tartja fönt. Állítólag. Ámen. Na már most, vegyük úgy, hogy Bella a jó, Edward a rossz énünk: Bella ugyanakkor egy kicsit rossz akar lenni (ez elég idétlenül hangzik, tudom: értem ezalatt hogy vámpír akar lenni, mindenáron), Edward pedig jó. Hopsz, máris megjelenik a harmóniára való törekvés!

Mielőtt kiverném a mai filozofálási-index biztosítékát: minden jóban van valami rossz, és minden rosszban van valami jó, bennünk is, emberekben, lehet, hogy a Twilight segít ezt elfogadni. Persze, akinek nem inge… :)

Most már rövidre fognám a regényem végét:

Végül, és utolsó sorban:

Semmi nem tökéletes, a Twilight sem az. Profánul hangzik, de a lényeg az: lehet szeretni a hibáival és nem szeretni a hibái miatt, mindettől függetlenül el kell ismerni, hatással van a vámpír történelemre, ha tetszik, ha nem. Rólunk, twilighterekről nem is beszélve!